A járvány miatt sok minden megváltozott. Minden programunkat le kellett mondanunk: Farsang, Húsvét, Legó Gyár látogatás, Állatkert, Dinó park, a májusi budapesti kirándulást már nem is kezdtük szervezni. Nem volt Gyermeknap sem. Nem volt Tündértánc Tábor, mert nem tudtunk volna felelősségteljesen üdültetni, és sajnos Zamárdiban sem lesz őszi üdültetés, mert nem nyit ki az éven az üdülő. A járvány átírta a terveinket, mi támogatottjaink fokozott veszélynek vannak kitéve. Valószínűleg az éven elmarad az összes közös tervezett, megszokott programunk. 

A programjaink és rendezvényeink elmaradását szociális támogatással pótoljuk, továbbra is segítjük a szülőket szociális felvilágosítással, kérvények megírásával. 2,73 millió forint támogatást osztottunk szét a leukémiás, daganatos, rosszindulatú vérképzőrendszeri megbetegedésben szenvedő gyermekeknek, csontvelőtranszplantáltaknak a járványhelyzetben. Home office-ban dolgozunk, ez egyébként is jellemző volt Alapítványunk munkájára, viszont hozzájöttek a heti osztálylátogatások, az ünnepségek, kirándulások és a két nagy üdültetés. Hiányzik valamennyi programunk, interneten és telefonon tartjuk támogatottjainkkal a kapcsolatot.

Megpróbáltuk a javunkra fordítani a jelenlegi helyzetet, így a megspórolt, összegyűjtött pénzünkből: 

MEGVALÓSÍTJUK A TÁMOGATOTTJAINKKAL KÖZÖS ÁLMUNK!

Legnagyobb vágyunk, tervünk évek óta, rekreációs pihenőház működtetése, ahol művészetterápia, élményterápia és fejlesztő programok segítenék a hosszadalmas kórházi kezelésen átesett gyermekek és családjuk visszailleszkedését a hétköznapi életbe, illetve a kezelések ideje alatt széthullott családok egymásra találását. Megfelelő tapasztalatokkal és szakmaisággal rendelkezünk, 12 éve aktívan üdültetünk, élmény és művészetterápiás, családos üdültetési programjainkon 3000 fő vett részt 22 alkalommal Sárospatakon és Zamárdiban. Minden rendezvényünkre óriási érdeklődés és túljelentkezés jellemző. Programjainkat saját csapatunkkal biztosítjuk, érintett szülők, fiatalok és az alapítványunk tagjai által.

Vásároltunk egy ingatlant, a ház alapterülete: 280 m² (ebből 26 m² terasz) , a telek 4040 m², melléképületek 60 m². Közelében két kisváros van, Sárospatak és Sátoraljaújhely. Csendes, Bodrog-parti kis faluban található. A környék tele turisztikai attrakciókkal, így az aktív és passzív pihenés lehetősége is adott. Az épület 5 cm hőszigetelt tégla falazatú, monolit vasbetonfödémes, műanyag nyílászáróval felszerelt, cserép fedéses, mely szerkezetkésznek minősül, mivel rengeteg a hiányossága. 4,5 szobás (a félszoba ablak nélküli gardrób), van 2 fürdő és 2 WC, 2 nappali, 1 étkező, 1 konyha, 1 kamra, 2 terasz. Az ingatlan teljes felújításra szorul. Gázóra, kazán, bojler leszerelve, a szerelvények hiányoznak, a fűtés üzemképtelen, meleg víz nincsen, az épületgépészete és a padlófűtése használhatatlan. Elsőként a felújítás következik, utána a berendezés és felszerelés.

Az ingatlan felújításhoz, berendezéséhez, felszereléshez kérünk segítséget, jövőre már üdültetni szeretnénk, nagyon várja minden támogatottunk!

Előzetes felmérések szerint szükséges felújítások:

  • az épület teljes villamossági felújítása, érintésvédelemnek megfelelően,
  • vízvezeték rendszer átvizsgálása,
  • a központi fűtés rendszer kialakítása,
  • gázóra,
  • meleg víz biztosítása,
  • hiányzó a beltéri ajtók pótlása (10 db),
  • 3 melléképület tetőzet csere, ajtók beépítése,
  • 2 fürdőszoba és WC helyiség kialakítása (2 van)
  • 4 fürdő és WC teljes felszerelése (kád vagy zuhanyzó, csaptelepek, padlóburkolás),
  • 3,5 szoba burkolása, 
  • valamennyi helyiség festése,
  • mennyezeti gipszkarton javítása és pótlása,
  • filagória és kerti sütési-főzési lehetőség kialakítása,
  • játszótér kialakítása,
  • parkosítás,
  • kerítés,
  • riasztórendszer,
  • Megfelelés: “173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról” jogszabályban foglaltaknak 

Ennek az álomnak a megvalósításhoz kérünk segítséget, legyetek velünk együtt Mosolyvarázslók és kérjük, támogassátok projektünket!

Alapítványunk közhasznú szervezetként társas vállalkozások számára adóigazolás kiállítására  jogosult (támogatás összege költségként elszámolható és az adózás előtti pozitív eredmény a támogatás összegének 20%-ával csökkenthető).

Személyi jövedelemadó 1% -ot is fogadunk: 18418299-1-05.

Munkánkról tájékozódni lehet közösségi oldalunkon: https://www.facebook.com/Kosztyusok/.