Ágota segítségre vár

41%
Összesen: 203 762 Ft 500 000 Ft256 Days Left

Ágota Ewing sarcomával küzd

Gyűjtés kódja: ÁGOTA058

 

Lassan két éve a betegség elleni küzdelemről szól az életünk Ágotával.

Ágota betegsége 2018 szeptemberében jelentkezett látható jelekkel, duzzanat keletkezet a karján. Azonnal házi orvosunkhoz mentünk, majd három hét múlva kaptunk időpontot ortopédiai szakrendelésre, novemberben megtörtént a biopszia és négy hét múlva megérkezett a sokkoló eredmény:  Ewing szarkóma, azaz csontrák okozza a panaszokat.  2019 januárjában a PET CT vizsgálata igazolta, hogy nincs áttét, viszont elhelyezkedését tekintve beszűri az idegeket és izmokat a daganat.

Január végén a marosvásárhelyi onkológián megkezdte a kemoterápiás kezelést, azonban a daganat a hatodik kezelés után sem reagált az elvárásoknak megfelelően, ezért a kezeléseket Magyarországon folytattuk újabb, és sokkal erősebb Ewing protokoll szerinti kezeléssel.  Nagyon nehéz volt, mert nem voltak közeli ismerősök és barátok, senkink nincs, aki meglátogatna bennünket, teljesen magunkra vagyunk utalva. Viszont tudjuk, hogy nagy esélyt kaptunk, hogy itt folytatódnak a kezelések.

Az első kemoterápia után öt hét sugárkezelés következett, majd ismét egy kezelés.  Minden kezelés után közel egy hónap a regenerálódási idő a mellékhatások miatt. 2020. február 12-én Budapesten eltávolították a felkar daganattal érintett csontját, a jobb láb szárkapocs csontjával pótolták és acéllemezzel rögzítették, továbbá távolítottak el lágyrészeket is. A kart mozgató- és érzőideg is be volt szűrődve a daganat által, így azt nem lehetett maradéktalanul eltávolítani, ezért a kemoterápiás kezelések folytatódtak.  Most ezek a kezelések véget értek, volt ellenőrző PET vizsgálat, annak az eredménye fogja eldönteni, hogy mi lesz a folytatás.

Ágotát egyedül nevelem kicsi korától, gondozási díjat kapok és kevéske gyermektartást, így havi jövedelmünk maximum 90 ezer forint, amiből nagyon nehéz megélni.

Ágota 11. osztályos gimnazista, kiváló eredményeket mutat fel tanulmányai terén, annak ellenére is, hogy két éve már magántanuló. Nagyon szeret olvasni, célja, hogy egyetemen folytassa a tanulmányait.

Még sosem kértem senkitől sem segítséget, de nagyon nehéz az anyagi helyzetünk és mindent meg szeretnék adni  a gyermekemnek, ami segíti, hogy minél előbb egészséges legyen, és úgy élhessen, mint a vele egykorú társai. Elfogytak a tartalékaink, hálás szívvel köszönünk előre is minden segítséget.

 

ÁGOTÁT támogatni lehet:

KÉRJÜK A CÉGES FELAJÁNLÓKAT, HOGY GÖRGESSENEK LENTÉBB A RÉSZÜKRE FONTOS INFORMÁCIÓKÉRT! 

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: ÁGOTA058

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a: gombot, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét! A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon. Tehát a megadott emailcímre értesítést küldünk a támogatása beérkezéséről, ha az beérkezik a bankszámlánkra. Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben, ez egy weboldal és nem bank. 

A BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható:ITT

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére: 

Ágota gyógyulásának támogatásához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A célzott támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi. 

Célzott támogatás esetén, amikor Cs-Sz. Ágota részére nagyobb összegű támogatást kíván utalni gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezmény vehető igénybe.

Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás:A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.

Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma). Az Alapítvány a számlájára beérkezett teljes összeget tovább utalja a család számlájára, azt semmiféle kezelési vagy egyéb költség nem terheli, ezeket az Alapítvány fedezi.

A támogatás menete:

11734138-20016973-00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: Cs-Sz. Ágota célzott támogatása, és a teljes nevét, amit előzetes egyeztetéskor megadunk.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ EGY SZÁZALÉKÁNAK FELAJÁNLÁSÁVAL IS LEHET SEGÍTENI ALAPÍTVÁNYUNK TÁMOGATOTTJAIT, ADÓSZÁMUNK:

18418299-1-05

KÖSZÖNJÜK.