Amina kér segítséget

15%
Összesen: 77 341 Ft 500 000 FtCampaign has ended

Amina leukémiás

Gyűjtés kódja: AMINA075 

 

Amina kilencedik éves akut limfoid leukémiával küzd. Tavaly, azaz 2021 nyarán nem szokványos tünetei voltak. Először begyulladt az egyik szeme, majd a másik. Ezután egymás után a jobb oldalán jelentkeztek a gyulladások sorozatban, először a karja, azt követte a bokája, a sípcsontja, majd a bal karja. Természetesen orvoshoz fordultunk már az első tüneteknél. Megtörtént a kórházi kivizsgálás is, mivel már nem volt képes lábra sem állni, de semmi egészségügyi problémát nem találtak. Így került Amina a haematológiára kivizsgálásra, ahol a csontvelő mintavétel leukémiát igazolt. 2021. szeptember 10-én kezdődtek el a kemoterápiás kezelései. Mostanra az aktív kórházi kezelések harmadik részét kezdte el, melyek május végére reményeink szerint be is fejeződnek. Már sokkal nehezebben viseli a mellékhatásokat a szervezete. Ráadásul január végén Amina elveszítette nagymamáját, ami lelkileg nagyon viselte őt.

Ha befejeződnek a kórházi kezelések, akkor következik majd az utókezelés, ami 2023 szeptember végéig fog tartani. Ekkor már szájon át szedhető citosztatikumokat fog kapni, illetve havonta egyszer, összesen négy alkalommal, a kórházban a gerincébe, lumbálisan kap majd kemoterápiás kezelést. Nagyon nehéz lelkileg és anyagilag megterhelő időszak áll mögöttünk, a kovid járvány miatti időszak miatt szinte teljesen elszigetelődtünk mindentől. Még hosszú idő, amikor Amina visszatérhet a „hétköznapi életbe” és úgy élhet, mint hasonló korú társai. Férjem dolgozik, én állandóan a kórházban vagyok kislányom mellett. Eddig táppénzen voltam, ami már lejárt. Méltányossági táppénzt vagy, ha megítélik, akkor Gyod-ot fogok kapni, jelenleg egy jövedelemből élünk és tulajdonképpen két háztartást vezetünk.

Nagyon fontos, hogy Amina számára megteremtsük a szükséges higiénés feltételeket, úgynevezett „steril szobát” alakítsunk ki számára, és az egész lakásban tisztítófestést és rendszeres fertőtlenítést végezzünk. Amina kizárólag frissen főzött ételeket ehet, és a gyógyszerei miatt az étvágya változó, főként a steroidos időszakban válogatós, ami ezeknek a készítményeknek a mellékhatása. Sokáig, azt gondoltuk, hogy mindent meg tudunk oldani saját erőnkből, de sajnos ez segítség nélkül már lehetetlen. A kezelések idején szeretnénk mindent megadni a gyermekünknek, ami szükséges ahhoz, hogy mielőbb egészséges legyen! Mi ehhez kérünk segítséget, melyet előre is hálásan köszönünk mindenkinek! 

AMINA-t támogatni lehet:

KÉRJÜK A CÉGES FELAJÁNLÓKAT, HOGY GÖRGESSENEK LENTÉBB A RÉSZÜKRE FONTOS INFORMÁCIÓKÉRT! 

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: AMINA075

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a: gombot, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét! A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon. Tehát a megadott emailcímre értesítést küldünk a támogatása beérkezéséről, ha az beérkezik a bankszámlánkra. Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben (postán,más bankban), ez egy weboldal és nem bank. 

A BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható: ITT

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére: 

AMINA gyógyulásának támogatásához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A célzott támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi. 

Célzott támogatás esetén, amikor AMINA részére nagyobb összegű támogatást kíván utalni gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezmény vehető igénybe.

Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás:A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.

Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma). Az Alapítvány a számlájára beérkezett teljes összeget tovább utalja a család számlájára, azt semmiféle kezelési vagy egyéb költség nem terheli, ezeket az Alapítvány fedezi.

A támogatás menete:

11734138-20016973-00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: V. AMINA075 célzott támogatása, és a teljes nevét, amit előzetes egyeztetéskor megadunk.