Armandó kér segítséget

0%
Összesen: 0 Ft 1 000 000 Ft599 Days Left

Az ötgyermekes család életét 2025 augusztusában gyökeresen megváltoztatta gyermekük Hodgkin Lymphoma diagnózisa, aki jelenleg kemoterápiás kezeléseket kap, és hősiesen küzd a gyógyulásért. A kezelések súlyos testi-lelki terhei mellett a család mindent megtesz azért, hogy Amandó számára biztosítsák a gyógyuláshoz szükséges feltételeket, ehhez azonban támogatásra van szükségük.

Gyűjtés kódja: ARMANDÓ161

Ötgyermekes család vagyunk, a legidősebb gyermekünk tízéves, a legkisebb másfél. 2025 augusztus elején megváltozott az életünk, ami Armandó bal oldali nyaki nyirokcsomóinak megnagyobbodásával kezdődött. Kezdetben fertőzéses ok merült fel, antibiotikumos kezelést kapott, de a duzzanat nem szűnt meg, így a háziorvos fogászatra küldte. A fogászati röntgen sem mutatott problémát, de volt egy rossz foga, így a szájsebészetre irányítottak bennünket, ahol az érzéstelenítő injekció beadása után Armandó rosszul lett. A szájsebész sürgős MR vizsgálatot javasolt, ami már megmutatta, hogy daganat okozza a panaszait. Szeptember elejétől a miskolci gyermek onko-haematológiai és csontvelőtranszplantációs osztályon vagyunk. A képalkotó vizsgálatok a nyaki és mellkasi régióban kiterjedt, aktív nyirokcsomó megnagyobbodásokat találtak, más szervekben áttétet nem észleltek. A szövettani vizsgálat eredménye alapján a diagnózisa Hodgkin Lymphoma, lymphocyta-gazdag altípus, II/B stádium. Ez a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos betegsége, ami egynél több nyirokcsomó területet érint, de csak a rekeszizom egyik oldalán.

Kezelése során kéthétig tartó OEPA kemoterápiás blokkokat kap Armandó, amit két hét szünet követ. Már négy blokkon van túl. Az első kettőt viszonylag jól viselte, viszont a második kettő már nagyon nehezen. Sajnos a beültetett Port-a-cath-ot is ki kellett műteni és újat kapott, fertőzés miatt. Jelenleg annyit tudunk, hogy még két kezelés következik, ezt követik az ismételt képalkotó vizsgálatok és azok eredményeinek függvényében döntenek az orvosai a folytatásról, hogy mennyi kemoterápiára, illetve sugárterápiára lesz szükség. Csontvelőtranszplantáció az eddigi eredmények alapján nem kell, reméljük ez így is marad! Ebben a tanévben mehet iskolába Armandó, egyéni tanrendes.

A legkisebb gyermekünk miatt a feleségem maradt otthon, Armandóval én, az édesapja vagyok a kórházban vele a kezelései idején. Most intézem a Gyod-ot, mert eddig olyan gyorsan követték egymást az események, hogy semmire nem volt időnk. Lelkileg mindnyájunkat megviselt az elmúlt időszak, nagyon nehéz megbirkózni azzal, hogy a gyermekünk az életéért kell, hogy küzdjön, és látni azt, hogy kemoterápiák milyen súlyos mellékhatásokat okoznak nála.

A kezelések idején mindent szeretnénk megadni Armandónak, biztosítani otthonra a szükséges higiénés feltételek, a megfelelő étrendet és mindent, amire szüksége van, hogy mielőbb újból egészséges legyen. Minden támogatást előre is hálásan köszönünk.

ARMANDÓ -t támogatni lehet:

KÉRJÜK A CÉGES FELAJÁNLÓKAT, HOGY GÖRGESSENEK LENTÉBB A RÉSZÜKRE FONTOS INFORMÁCIÓKÉRT! 

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138 20016973 00000000

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000 

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: ARMANDÓ161

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a: gombot, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét!  Miért javasoljuk ezt a megoldást? Ha a banki utalása közleményében nem szerepel, ki a támogatott, a megadott adatok alapján akkor is azonosítani tudjuk.

Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben (postán, más bankban).

Az adománybank egy weboldal és nem internetes bank. 

Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható: ITT

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére: 

ARMANDÓ gyógyulásának támogatásához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A célzott támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi. 

Célzott támogatás esetén, amikor ARMANDÓ részére nagyobb összegű támogatást kíván utalni gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezmény vehető igénybe.

Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás: A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.

Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma). Az Alapítvány a számlájára beérkezett teljes összeget tovább utalja a család számlájára, azt semmiféle kezelési vagy egyéb költség nem terheli, ezeket az Alapítvány fedezi.

A támogatás menete:

11734138 20016973 00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: ARMANDÓ161 (M. ARMANDÓ) célzott támogatása, és a teljes nevét, amit előzetes egyeztetéskor tudunk megadni.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FELAJÁNLÁSHOZ ADÓSZÁMUNK: 18418299-1-05