Erik adománygűjtő futása

107%
Összesen: 533 000 Ft 500 000 Ft525 Days Left

Erik adománygyűjtő futása Marcikáért 

KÓD: MARCIKA TÁMOGATÁSA

Bemutatkozás:

Darvas-Tanács Erik vagyok, feleségemmel, Eszterrel tizenegy közös gyermekünket neveljük Ercsiben, ahol a világ egyik legkisebb református gyülekezetének vagyok lelkésze. 2016 körül kezdtem rendszertelenül futni, de aztán többször is több okból – főleg lustaságból, vagy sérülés miatt – abbahagytam, majd többször újra kezdtem. Életkörülményeim és munkám kapcsán az edzés, a magányos futás a szükséges „belső szobát” is jelenti, és így időnként egy szépet, hosszabbat és emlékezeteset is futhatok: a cél kijelöli az utat, az út elvezet a célhoz, hogy ki ne maradjon valami okosság. Futottam 78 kilométeres magányos terepultrát a Vértesben, nyertem hatórás versenyt és maratont is, meg néhány alkalommal afféle nyúlként segíthettem másokat is futócéljuk elérésében. Életre szóló élmények voltak, időmből-erőmből nagyjából ennyire futja. Futok, mert nekem szükségem van rá, és ehhez még az is erőt ad, ha ezzel még egy jó célt is támogathatok, segíthetek. Szóval, kétszeresen is önző dolog. Apaként tudom, mit jelent egy gyermek – ebben az országban élve tudom, mit jelent a kiszolgáltatottság, a közöny. Marcikát támogatva szeptember-október folyamán összesen és legalább 500 kilométert szeretnék futni – hogy a futásnak ne csak célja, de több értelme is legyen.
Marcika története ide kattintva olvasható.
 
A vállalt kihívás:
 
Összesen 500 kilométer futás szeptember-október hónapokban
 
A kilométerek ára 1.000 forint. Tehát, aki 1 kilométert fogad örökbe, azt 1 000,-Ft/km-ért teheti meg, természetesen egy személy tetszőleges számú kilométert is megvásárolhat, sőt bátran fizethet a kilométerekért magasabb árat is.
 

Erik adománygyűjtő futását támogatni lehet:

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000 SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: MARCIKA TÁMOGATÁSA

[Kérjük, mindenképpen ezt a szöveget írja be közleményként, hogy be tudjuk azonosítani a felajánlását, továbbá semmi mást ne írjon be közleménynek! Köszönjük.]

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a  gombot a fénykép alatt, jobb oldalon, vagy itt: , ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, amelyen utalni kíván és az e-mail címét!

Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben. Az ADOMÁNYBANK csak weboldal és nem bank, itt nem valósul meg az utalás! Ennek megtörténte után rendszerüzenetet kap, és amikor a támogatása beérkezik a bankszámlánkra ismét értesítést küldünk, tehát nyomon követheti felajánlását.

A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon, a BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható link: ITT

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat: ITT tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

 

Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére: 

ERIK kampányához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A  támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi, mely után gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezményt vehet igénybe.

Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás: A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.

Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma).

A támogatás menete:

11734138-20016973-00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: Szabó Marcell célzott támogatása.