Imola kér segítséget

4%
Összesen: 22 000 Ft 500 000 FtCampaign has ended

Imola leukémiás

 

Mollinak nagyon fájt az ínye, azt hittük, hogy el fogja veszíteni a fogait, majd később a lábain kék foltok jelentek meg. Lázas volt és nagyon gyenge, az orvosa kivizsgálásra küldte. Ekkor derült ki, akut mieloid leukémiája (AML) van, és 2019 novemberétől kapja a kemoterápiás kezeléseket. Ezeket elég nehezen viseli, gombás fertőzés támadta meg a tüdejét. Még mindig tartanak a kezelések és jelenleg egyedül van a kórházban. Eddig mellette voltam, a három és féléves tetvére járt óvodába és családi segítséggel meg tudtuk oldani, hogy legyen, aki hozza-vigye őt óvodába és vigyázzon rá, míg a férjem haza nem ér a munkahelyéről. Most viszont a járványhelyzet miatt nincs óvoda, mindenki dolgozik, a nagyszülők is, rokonok is, így nem tudjuk megoldani a felügyeletét. Örülünk, hogy van munkája a férjemnek, ha elveszítené nem is tudom, hogyan tudnánk megélni. Egyedül én igényeltem a településünkön, hogy legyen lehetőség most is óvodába járatni a gyereket, másoknak nem volt rá igényük. Kétnaponta ingázok a lakóhelyünk és kórház között, elkészítem a kívánsága szerinti ételeket és beviszem a kórházba a tiszta ruhákkal és beadom. Sajnos, nem mehetek be hozzá a járványhelyzet miatt, ez lelkileg megviseli őt is, és engem is nagyon. Idegőrlő mindenki számára ez az időszak, hiszen nem lehetek mellette, csak telefonon tudjuk tartani a kapcsolatot. 

A párom dolgozik, én gyermekgondozási díjon vagyok. Molli nyolcadik osztályos általános iskolás, másik gyermekünk 3,5 éves. Közben lehetőségeinkhez mérten újítjuk fel a Molli szobáját, hogy megfeleljen a számára fontos higiénés követelményeknek. Most a kétnaponkénti ingázás költsége is jelentős. Kérem, aki tud segítsen nekünk, hogy mielőbb elkészülhessen Molli szobája, mert egyedül nem tudjuk megoldani. Előre is köszönünk minden segítséget.