Márkó segítséget kér

1%
Összesen: 2 500 Ft 500 000 FtCampaign has ended

Márkó neuroblasztómás, csontvelőátültetése zajlik

Gyűjtés kódja: Márkó083 

Kisfiam Márkó betegsége úgy derült ki, hogy 2021 október végén beütötte az iskolapadba az oldalát, amit nagyon fájlalt. Első osztályos tanuló volt ekkor. Elvittem orvoshoz, zúzódásra gyanakodott, de mivel a fájdalmai nem múltak el, többször is voltunk, majd másik orvoshoz mentünk, aki ortopédiára küldte a kisfiamat. Ezután december közepén, egy pénteki napon, mikor hazamentem, már nem evett, nem ivott, nagyon gyenge volt, ezért bevittük a miskolci gyermekkórházba. Megröntgenezték, és átküldték a sürgősségi osztályra, ahol tumor gyanút állapítottak meg. Hétfőn ultrahangos vizsgálata következett, átkerültünk az onko-haematológiára. Innentől vizsgálatok sorozata kezdődött, többször volt MR vizsgálat is, kiderült, hogy neuroblasztómája van, így megkezdte a kemoterápiás kezeléseket 2021. december 22-én. 2022 március végén volt a daganateltávolító műtéte Márkónak, amikor eltávolították a baloldali veséjét és mellékveséjét, mivel azokat teljesen beszőtte a daganat. Kiderült, hogy nem csupán itt található daganat, hanem a mellkasában, a nyakában, a gerincénél és annak a környékén. Emiatt júniusban ismét megműtötték és a mellkasából eltávolításra került a daganat. Közben kapta a kemoterápiás kezeléseket és már ekkor tudtuk, hogy saját donoros csontvelőtranszplantációra lesz szüksége, amihez a saját őssejtjei feretizálással levételre kerültek. Június 27-én bekerült Márkó a boxba, és megkezdődött a csontvelőtranszplantációja, ami jelenleg is zajlik. Már túl van a 8 napos kezelésen és megtörtént a visszaadás is, és ezután várható a sejtek tapadása. Várhatóan 4-5 hetet kell a boxban eltöltenie, ha minden rendben zajlik. Ezután lesznek a sugárterápiás kezelései, azt még jelenleg nem tudni, hogy milyen dózisú és mennyiségű sugárkezelést fog kapni, de ez is a terápia része.

Mi egy kis borsodi faluban élünk, van egy négyszobás házunk, amiből csak két szoba került felújításra. Most a kisfiam csontvelőátültetése miatt szükség lesz az úgynevezett „sterilszoba” kialakítására, amikor hazamegyünk hat hónapig Márkót el kell különíteni, biztosítani számára a megfelelő higiénés körülményeket, megfelelő étrendet. Öt gyermekünk van, ők 16, 14, 12, 9 évesek és a legkisebb Márkó, aki hétéves. A férjem gerincbeteg, jelenleg a közfoglalkoztatásban dolgozik, ő látja el a testvéreket. Én a kezdetektől a kórházban vagyok Márkkal,  a férjem munkabére és a Gyod, amit én kapok az összes jövedelmünk és a családi pótlék.

Szeretnénk Márkónak a „sterilszobáját” kialakítani, már hozzá is kezdtünk, ablakcsere megtörtént, de sajnos, anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé a többi felújítást. Mi ehhez kérünk segítséget, melyet hálás szívvel előre is köszönünk.

MÁRKÓ-t támogatni lehet:

KÉRJÜK A CÉGES FELAJÁNLÓKAT, HOGY GÖRGESSENEK LENTÉBB A RÉSZÜKRE FONTOS INFORMÁCIÓKÉRT! 

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: MÁRKÓ083

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a: gombot, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét! A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon. Tehát a megadott emailcímre értesítést küldünk a támogatása beérkezéséről, ha az beérkezik a bankszámlánkra. Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben (postán,más bankban), ez egy weboldal és nem bank. 

A BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható:ITT 

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére: 

MÁRKÓ gyógyulásának támogatásához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A célzott támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi. 

Célzott támogatás esetén, amikor MÁRKÓ részére nagyobb összegű támogatást kíván utalni gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezmény vehető igénybe.

Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás:A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.

Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma). Az Alapítvány a számlájára beérkezett teljes összeget tovább utalja a család számlájára, azt semmiféle kezelési vagy egyéb költség nem terheli, ezeket az Alapítvány fedezi.

A támogatás menete:

11734138-20016973-00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: K. MÁRKÓ (MÁRKÓ083) célzott támogatása, és a teljes nevét, amit előzetes egyeztetéskor megadunk.