Tomika kér segítséget

0%
Összesen: 0 Ft 1 000 000 Ft517 Days Left

Édesanyját három évvel ezelőtt elveszítette Tomika, most ötévesen élete legnagyobb harcát vívja

Gyűjtés kódja: TOMIKA169

Tomika még csupán ötéves, de amit eddig megélt az felnőtt embereknek is sok lenne.

Februárban feltűnt, hogy az addig eleven, szőke, kékszemű kisfiam megváltozott. Fáradékony lett, gyenge, kedvetlen, nem volt étvágya, majd a lába is fájni kezdett. Ragaszkodtam az alapos kivizsgálásához. A vérképe elkészülte után pár órával csörgött a telefonom, hogy azonnal vigyem be Tomikát a sürgősségire, mert komoly aggodalomra adnak okot a véreredményei. Február 19.-én megtörtént a csontvelőmintavétel, akut limfoid leukémiát (ALL) diagnosztizáltak kisfiamnál. Másnap beültették a Port-a-cath-ot is, amin keresztül a kezeléseket kell kapnia. A besorolása alacsony-közepes malingitás. Jelenlegi eredményei alapján nincs szüksége csontvelőtranszplantációra. 

Elkezdődtek a kezelések, a Protokoll I. második felénél járunk, pontosabban az utolsó egy hetes kezelésnél, ez nagyjából a kezelések harmada. A 33. napi csontvelőmintavétel eredménye negatív. Tomika szervezete nehezen viseli a terápiákat, túl van rotafertőzésen, tüdőgyulladáson, többször kapott vért és trombocitát. A tervezett kezelései elvileg hat hónapot vesznek igénybe, de már most megcsúsztunk. Ez a kórházi kezelések időszaka, szinte nap, mint kemoterápiás kezelésekkel, sőt van, amikor többféle kemoterápiát is kap egy nap. Ezt követei majd a másféléves fenntartó kezelés sűrű kontrollokkal, aminek a végén is lesz egy ellenőrző csontvelőmintavétel és felszabadítják a citosztatikumok szedése alól és öt év múlva gyógyultnak minősítik.

Én, az édesapa vagyok a családfenntartó, édesanyámmal felváltva vagyunk Tomikával a kórházban. 2023-ban a rákkal vívott harcát elveszítette a feleségem, Tomika édesanyja. Kisfiúnk már nem emlékszik rá, hogy együtt voltunk egy család. Nincs emléke róla, hogy az édesanyja mennyire szerette őt, mennyit játszottak együtt, milyen az anyai ölelés melegsége, milyen a hangja, az illata. Számomra lelkileg iszonyatosan nehéz feldolgozni a feleségem elvesztését és azt, hogy kicsi fiam is a leggonoszabb betegséggel küzd. A jelenlegi orvosi vélemények szerint Tomika betegsége nem genetikai eredetű, csupán véletlenek gonosz játéka.

Szabadságon voltam februártól és gyermekápolási táppénzen, most megkértem a méltányossági táppénz ellátást, de ez jelentős jövedelemkiesést jelent számunkra. Akkor, amikor minden forintra szükségünk van, de a legnagyobb szükség arra van, hogy a kisfiam mellett legyek, érezze törődésem, szeretetem és vigyázzam őt.

Körülményeik rendezettek, édesanyám a támaszunk. Szeretném Tomikának biztosítani a megfelelő higiénés és étrendi követelményeket és mindent megadni, hogy mielőbb újból egészséges legyen. Mi ehhez kérünk segítséget, melyet előre is hálásan köszönünk mindenkinek.

Tomika-t támogatni lehet:

KÉRJÜK A CÉGES FELAJÁNLÓKAT, HOGY GÖRGESSENEK LENTÉBB A RÉSZÜKRE FONTOS INFORMÁCIÓKÉRT! 

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138 20016973 00000000

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000 

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: TOMIKA169

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a: gombot, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét!  Miért javasoljuk ezt a megoldást? Ha a banki utalása közleményében nem szerepel, ki a támogatott, a megadott adatok alapján akkor is azonosítani tudjuk.

Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben (postán, más bankban).

Az adománybank egy weboldal és nem internetes bank. 

Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható: ITT

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére: 

TOMIKA gyógyulásának támogatásához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A célzott támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi. 

Célzott támogatás esetén, amikor TOMIKA részére nagyobb összegű támogatást kíván utalni gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezmény vehető igénybe.

Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás: A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.

Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma). Az Alapítvány a számlájára beérkezett teljes összeget tovább utalja a család számlájára, azt semmiféle kezelési vagy egyéb költség nem terheli, ezeket az Alapítvány fedezi.

A támogatás menete:

11734138 20016973 00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: TOMIKA169 (T. TAMÁS) célzott támogatása, és a teljes nevét, amit előzetes egyeztetéskor tudunk megadni.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FELAJÁNLÁSHOZ ADÓSZÁMUNK:

18418299-1-05