Viktorka segítségre vár

10%
Összesen: 49 000 Ft 500 000 Ft13 Days Left

Viktorka leukémiás

2018 áprilisában Viktorkával kilenc napot töltöttünk kórházban, mert ataxiás járása lett, széles alapon ment. Nem találtak semmi gondot, kivizsgálták, majd hazaengedték. Júniusban összetett problémával fordultunk orvoshoz, mert az ataixiás járásnak voltak még maradványai, és mivel csaknem három és félévesen a beszéde sem volt érthető, a szobatisztaságot sem sikerült elérnünk, úgy gondoltuk, hogy el van maradva a vele egykorú gyerekektől. Az orvosunk szabadságon volt, de az asszisztensnő észrevette, hogy nagyon sápadt, vérvételt javasolt. A vérvétel eredménye leukémiára utalt, így már másnap a gyermekonkológián voltunk, ahol azonnal elkezdődött a kezelése.

Jelenleg a Protokoll I. kezelés második részénél járunk, túl vagyunk az első 33 napos kezelésen.  Ha ez a kezelési szakasz véget ér, lesz egy ellenőrző csontvelővizsgálata, az eredmény birtokában fognak orvosai dönteni, hogy milyen kezelést kapjon. Az akut limfoid leukémia kórházi kezelése hat hónap, majd azt követi a másfél éves otthoni gyógyszeres kezelés. A hat hónapos infúziós és gyógyszeres kezelés közben időnként haza lehet menni, egy-egy hét terápiás szünetre. A kezelések megterhelik a szervezetet, Viktorka is szokott kapni vért és trombocitát emiatt. Eddig jól viselte a kezeléseket, de még két nagy kezelési protokoll vár rá. Valószínűleg nála is lesznek csúszások a kezelésekkor, erre már felkészültünk.

Férjem előző házasságából négy gyermeket hozott a családunkba, én egyet, Viktorka pedig a közös gyermekünk. Így hat gyereket nevelünk, ebből egy már dolgozik, azaz jelenleg kettő, de egyikőjük szeptembertől folytatja a középiskolát, hogy leérettségizhessen. Van egy 85 négyzetméteres házunk, le kellett cserélni a jégverte tetőnket, ehhez kaptunk segítséget a helyi polgármesteri hivataltól. A férjem minden helységet kifestett, hogy tiszta legyen a ház, hiszen Viktorka immunrendszere két éven keresztül nem fog megfelelően működni. Végig alacsony lesz a fehérvérsejt száma, a kezelések miatt, direkt így kell lennie. Nagyon fontos, hogy kicseréljük a nyílászárókat, amelyek nagyon régiek, nem zárnak megfelelően. A férjem dolgozik,nekem most intéződik az ápolási díj megállapítása, és természetesen a gyermekem mellett a kórházban. A férjem otthon tartja a frontot, emellett dolgozik és rendszeresen jön látogatni bennünket. Két hónapja tartanak a kezelések és már egyre nehezebb az anyagi helyzetünk és még a kórházi időszak első harmadában vagyunk.

Kérjük, aki tud, segítsen nekünk, hogy Viktorka számára biztosíthassuk a megfelelő életkörülményeket, hogy a kezelések idején meg tudjunk neki adni mindent, amire szüksége van. Előre is nagyon köszönjük.

Viktorkát támogatni lehet:

Banki átutalással az Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000 SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: Viktorka0014

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a  gombot a fénykép alatt, jobb oldalon, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét! A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon, a BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható link: Viktorka014 gyűjtése

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

  PayPal támogatás