Armand segítséget kér

72%
Összesen: 358 909 Ft 500 000 FtCampaign has ended

Armand leukémiás

Gyűjtés kódja: ARMAND048

Frissítés: a kezelések mellett Armandnak 1%-nyi rossz sejtje maradt, így csontvelőtranszplantációra van szüksége.

A mi történetünk 2020 februárjában kezdődött. Armandot 17-én arcüreggyulladással kezelték, az arcának a baloldala feldagadt. Kapott gyógyszert, de a dagadás a szeméről nem ment le. Két napot mehetett iskolába, a szeme viszont nem javult, ekkor kötőhártya gyulladásra gondoltak. Miután a szemészetre nem sikerült bejutnunk, a megyei kórházba mentünk, ahol a szemészeti vizsgálatok után a fül-orr-gégészetre is továbbküldtek. Kontrollra sem változott a szeme állapota, ezért vérvizsgálat következett és CT-t javasoltak, amiből végül sürgősségi MR lett. Armand hiperaktivitása ellenére a 40 perces mozdulatlanságot remekül viselte. Egy hét után kerültünk a hematológiára, március 9-én orrból történő biopszia vétel történt, és 30-án volt a csontvelő mintavétele. Első diagnózisként myeloid sarcoma-ra gyanakodtak, ez után igazolódott be, hogy akut mieloid leukémia (AML) a betegsége.

Az első kezelési sorozat hathétig tartott, egy rövid időre hazamehettünk, majd két és fél nap szünet után folytatódtak a kezelések, és ismét volt MR vizsgálat. Még a kemoterápiás kezelések elején járunk.

Armand kilenc éves, lombikbaba. Harminckét hétre született, tüdőverőér szűkülete van, hiperaktív. Nagyon okos, értelmes, érdeklődő kisfiú. Férjem lakóhelyünktől távol dolgozik, a környékünkön nincs munkalehetősége, én két szívműtét után rokkantnyugdíjas lettem. Van egy hétéves kislányunk, ő is szívbeteg, a gyerekek tőlem örökölték, pedig az öröklődésre csupán egy százalék volt az esély. Kislányunkra most idős édesanyám vigyáz, hozzá kellett, hogy költözzön, szerencsére egy településen élünk. Anyukám látja el és tanul vele. Családunk háromfelé szakadt, és Armand betegsége lelkileg nagyon megvisel mindannyiunkat, tudjuk, hogy várnak gyermekünkre a kemoterápiás kezelések nehézségei, hiszen az elmúlt időszak is emberpróbáló volt számunkra. Mindent megteszünk, hogy Armand mielőbb egészséges legyen!

Nekünk is biztosítani kell Armand számára a megfelelő higiénés körülményeket, a szobáját teljesen fel kell újítani, ami jelen helyzetben nem könnyű feladat és anyagilag sem egyszerű. Mi ehhez kérünk segítséget, melyet előre is nagyon köszönünk mindenkinek, aki ezzel segíti gyermekünk gyógyulását.

Frissítés: a kezelések mellett Armandnak 1%-nyi rossz sejtje maradt, így csontvelőtranszplantációra van szüksége.

 

ARMANDOT támogatni lehet:

KÉRJÜK A CÉGES FELAJÁNLÓKAT, HOGY GÖRGESSENEK LENTÉBB A RÉSZÜKRE FONTOS INFORMÁCIÓKÉRT! 

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: ARMAND048

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a: gombot, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét! A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon. Tehát a megadott emailcímre értesítést küldünk a támogatása beérkezéséről, ha az beérkezik a bankszámlánkra. Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben, ez egy weboldal és nem bank. 

A BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható: ITT

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére: 

Armand gyógyulásának támogatáshoz várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A célzott támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi. 

Célzott támogatás esetén, amikor Z. Armand részére nagyobb összegű támogatást kíván utalni gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezmény vehető igénybe.

Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás:A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.

Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma). Az Alapítvány a számlájára beérkezett teljes összeget tovább utalja a család számlájára, azt semmiféle kezelési vagy egyéb költség nem terheli, ezeket az Alapítvány fedezi.

A támogatás menete:

11734138-20016973-00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: Z. Armand célzott támogatása, és a teljes nevét, amit előzetes egyeztetéskor megadunk.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ EGY SZÁZALÉKÁNAK FELAJÁNLÁSÁVAL IS LEHET SEGÍTENI ALAPÍTVÁNYUNK TÁMOGATOTTJAIT, ADÓSZÁMUNK:

18418299-1-05