Luca segítségre vár

18%
Összesen: 92 321 Ft 500 000 FtCampaign has ended

Luca leukémiás

Luca még hároméves sem volt, amikor diagnosztizálták nála a leukémiát. Már voltak előzményei, sűrűn jártunk orvoshoz, mert folyamatosan változó betegségekkel küzdött. Decemberben csúnya seb lett az orrán, majd januártól fájlalta a fejét, lábát és a hasát, ezután kiütései lettek, később öt napos láza, a lábfájása miatt ortopédiai problémákat véltek. Panaszai néhány nap alatt elmúltak, majd új, másfajta panaszai lettek. Sápadttá és fáradékonnyá vált, az ajkain trombocita pöttyök jöttek ki, ami pár nap alatt szintén elmúlt. Húsvét előtt már nagyon gyenge volt. Ekkorra a hasa is megnőtt, kitapinthatóvá vált a megnagyobbodott lépe és a mája. Az orvosa azonnal kórházba küldte sürgősségi kivizsgálásra és még aznap este mentő vitt bennünket tovább a gyermek hematológiára.

Március 30-tól áll kezelés alatt Luca, ez idő alatt kétszer volt egy-egy hetet intenzív osztályon. Először tüdőgyulladása volt, másodjára bedagadt a nyaka – éppen a nagyon kevés terápiás szünetünk egyikén voltunk itthon –, azt hitték mumpsz, így a fertőző osztályra kerültünk, majd tovább dagadt az arca és nyaka és kiderült, nyál-és fültőmirigy gyulladása van. Többször kapott a kezelések alatt vérkészítményt. Összesen négy terápiás szünetet tölthettünk otthon az eddigi kezelések alatt. Jelenleg a kórházi kemoterápiás kezelések utolsó harmadánál járunk, majd ezt fogja követni az otthoni gyógyszeres kemoterápia 2020 tavaszáig. A kezelések idején folyamatosan Luca mellett vagyok, a férjem az egyetlen kereső a családban, ráhárul otthon minden teher és Luca hatéves nővérének ellátása is.

Nekünk a legnagyobb gondot a rendszeres látogatások útiköltsége okozza, illetve Luca szobáját fel kell újítanunk, hogy biztosítsuk számára a megfelelő higiénés körülményeket. Ehhez kérnénk segítséget, amit előre is köszönünk.

 

L