Misi segítségre vár

23%
Összesen: 112 500 Ft 500 000 FtCampaign has ended

Misi leukémiás, csontvelő átültetése lesz

Gyűjtés kódja: MISI067 

Misi nővére vagyok, egyben a gyámja is, édesanyánk tavaly daganatos betegségben elhunyt. Misi 16 éves volt májusban, a rendészeti szakközépiskola második osztályát végezte, amikor megtudtuk, hogy akut limfoid leukémiával küzd és csontvelő átültetésre lesz szüksége.  Nem sokkal születésnapja előtt fura tünetei lettek, hányingere volt, szédült, fájt a háta, a bal szemére nem látott, pápaszem hematómája lett.  Orvosa továbbküldte emiatt vizsgálatokra, majd eljutottunk a haematológiára, ahol kiderült, hogy súlyos betegséggel küzd, azonnal megkezdődtek a kezelései. Az ellenőrző csontvelő mintavételek után azt is megtudtuk, hogy a kemoterápiás kezelései befejezése után csontvelő átültetésre lesz szüksége. A kezeléseket nehezen viseli, többször kapott vért és trombocitát és már sajnos az intenzív osztályon is volt a kezelések mellékhatásai miatt.

Nagyon nehéz a helyzetünk, nem dolgozok, ápolási díj igényemet elutasították, idősebbik fiú testvéremmel felváltva megyünk Misihez. Nekem már megtörtént a vérvizsgálatom egy hónapja, hogy alkalmas leszek-e Misi donorjának még nem tudni, az eredményeket várjuk. Ha nem leszek megfelelő, akkor elindítják a donorkeresést. El kell kezdenünk a felkészülést a transzplantáció utánra, a „steril szobában”, ahol Misi a transzplant utáni félévet fogja tölteni, ablakot kell cserélni, a linóleum burkolatot lamináltra, és tisztítófestést végezni az egész házban. Emellett biztosítani kell majd számára minden étkezésre a frissen főzött ételt és a megfelelő higiénés körülményeket. Ehhez kérünk segítséget, mert nagyon nehéz helyzetbe kerültünk anyagilag is és lelkileg is. Minden támogatást előre is hálás szívvel köszönünk.

MISI-t támogatni lehet:

KÉRJÜK A CÉGES FELAJÁNLÓKAT, HOGY GÖRGESSENEK LENTÉBB A RÉSZÜKRE FONTOS INFORMÁCIÓKÉRT! 

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: MISI067

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a: gombot, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét! A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon. Tehát a megadott emailcímre értesítést küldünk a támogatása beérkezéséről, ha az beérkezik a bankszámlánkra. Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben (postán,más bankban), ez egy weboldal és nem bank. 

A BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható: ITT

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére: 

MISI gyógyulásának támogatásához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A célzott támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi. 

Célzott támogatás esetén, amikor MISI részére nagyobb összegű támogatást kíván utalni gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezmény vehető igénybe.

Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás:A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.

Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma). Az Alapítvány a számlájára beérkezett teljes összeget tovább utalja a család számlájára, azt semmiféle kezelési vagy egyéb költség nem terheli, ezeket az Alapítvány fedezi.

A támogatás menete:

11734138-20016973-00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: H. MIHÁLY célzott támogatása, és a teljes nevét, amit előzetes egyeztetéskor megadunk.