Péter adománygyűjtő futása LEZÁRVA

129%
Összesen: 514 595 Ft 400 000 Ft459 Days Left

Péter adománygyűjtő futása 

KÓD: Adomány033

Nádudvari Péter vagyok, két gyermek édesapja. A családi példát követve - édesanyám orvos, édesapám szociális munkás - már kisgyermekkorom óta fontosnak tartottam a rászorulókon való segítést. Két szenvedélyem van. Az egyik a zene, a másik a sport. A segítés, támogatás pedig a harmadik tagja annak a háromszögnek, amelyre hivatástudatom épül már hosszú évek óta. Értelmi fogyatékos és autista, valamint súlyosan beteg gyermekeknek tartottam/tartok zeneterápiás foglalkozásokat (bár a jelenlegi járványhelyzet miatt sajnos jelenleg csak online), jótékonysági sportolással meg 2012 óta foglalkozom. Adománygyűjtő, figyelemfelhívó céllal több ironman triatlont, maratoni, ultramaratoni futóversenyt teljesítettem már - a támogatott célcsoport a sport esetében is, csakúgy, mint a zenét illetően értelmi fogyatékos és autista, valamint súlyosan beteg gyermekek, fiatalok, családjaik.

A Kosztyu Ádám Emlékére Alapítványt 2016-ban ismertem meg egy volt tanítványom és támogatottam, Miki által, akivel futókocsi segítségével már sok versenyt - triatlon, félmaratonok, maraton - teljesítettünk közösen a Miki sorstársait segítve, és akivel megálmodtuk az Alapítvány jótékony sportcsapatát, a Team Miki - duplán gyógyító kilométereket. Miki a jelenlegi járványhelyzet miatt nem tud részt venni a futásokban, ő otthon erősít.

A csapat 2018-as megalakulása óta annak vezetője és koordinátora is vagyok - ellátom a tapasztalatomból eredő tanácsokkal a sportolókat, segítem őket az ÚTon, a csapat népszerűsítésén is dolgozom - együtt az Alapítvánnyal.

A rekreációs üdülő alapjául szolgáló épület megvásárlásával egy nagy álom kapui elé érkeztünk, de ahhoz, hogy azon belépjünk, még sokat kell dolgoznunk. Átalakítás, felújítás, előírásoknak való megfeleltetés stb. Azonban, megéri a sok munka, mert a rekreációs üdülő nagyon sok súlyosan beteg gyereken és családjaikon segít majd, társadalmi hatása számottevő lesz.  Azért szállok "harcba", hogy a lehető leghamarabb birtokba vegyék a legnagyobb hősök és úgy nézzen ki, ahogy azt ők megálmodták.

Adománygyűjtési célról információk: ITT 

Vállalt kihívás:

2020. szeptember 27. Rotary maraton, Debrecen (42,2 km).
2020. október: ultramaratoni futás (minimum 58 km)
2020. november: ultramaratoni futás (minimum 50 km).
 
Összesen (minimum) 150 versenykilométer a súlyosan beteg gyerekekért és családjaikért. Ha a járványhelyzet miatt az októberi és novemberi versenyek elmaradnak, saját szervezéssel futom le az ígért távokat. A versenyek előtt számtalan edzéskilométert teljesítek, így sok-sok kilométert tudtok tőlem vásárolni. 
A képen a következők lehetnek: Nádudvari Péter, túra/szabadtéri és természet, , szöveg, amely így szól: „El US Distance 30.06 km Avg Pace 5:10 /km Moving Time 2:35:16 Elevation Gair 63 m”
 

A kilométerek ára 1 000 forint. Az adománygyűjtés célösszege: 100 000,-forint. Tehát, aki 1 kilométert fogad örökbe, azt 1 000,-Ft/km-ért teheti meg, természetesen egy személy tetszőleges számú kilométert is megvásárolhat, sőt bátran fizethet a kilométerekért magasabb árat is.

Péter adománygyűjtő futását támogatni lehet:

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000 SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: Adomány033

[Kérjük, mindenképpen ezt a szöveget írja be közleményként, hogy be tudjuk azonosítani a felajánlását, továbbá semmi mást ne írjon be közleménynek! Köszönjük.]

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a  gombot a fénykép alatt, jobb oldalon, vagy itt: , ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, amelyen utalni kíván és az e-mail címét!

Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben. Az ADOMÁNYBANK csak weboldal és nem bank, itt nem valósul meg az utalás! Ennek megtörténte után rendszerüzenetet kap, és amikor a támogatása beérkezik a bankszámlánkra ismét értesítést küldünk, tehát nyomon követheti felajánlását.

A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon, a BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható link: ITT

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat: ITT tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ EGY SZÁZALÉKÁNAK FELAJÁNLÁSÁVAL IS LEHET SEGÍTENI ALAPÍTVÁNYUNK TÁMOGATOTTJAIT, ADÓSZÁMUNK:

18418299-1-05

KÖSZÖNJÜK.