Zsombor segítséget kér

121%
Összesen: 1 213 000 Ft 1 000 000 FtCampaign has ended

Zsombor segítséget kér

 

Decemberben életünk egyik legnehezebb időszakát éltük meg, közlekedési balesetben elveszítettem a feleségem, két kiskorú gyermekem édesanyját. Zsombor 11 éves, nővére középiskolás. Még magunkhoz sem tértünk, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy fiam betegsége miatt újabb rémálom kezdődött el számunkra.

Június elején kiütéshez hasonló, tűszerű bevérzések jelentek meg Zsombor karján, a vérvételt követően azonnal a haematológiára kerültünk. Több csontvelővizsgálata is volt, ami szerint nagy valószínűséggel MDS a betegsége, ami Mielodiszpláziás szindrómát jelent. Miután ez rosszindulatúvá válhat, így tovább kerültünk a miskolci csontvelőtranszplantációs osztályra. Számtalan vizsgálat történt, felvetődött az immunterápia, majd a csontvelő átültetés szükségessége.

Már megtörtént az idegen donoros csontvelőtranszplantációhoz a donorkeresés indítása. Elsőként Zsombor nővérének és nekem, mint édesapának a volt vérvizsgálatunk, hogy megfelelőek vagyunk-e donornak. Jelenleg mindhárman Miskolcon tartózkodunk a Ronald házban, illetve a heamatológiai osztályon. 

Most teljesen összecsaptak a fejünk fölött a hullámok, ott a közel nyolcvanezer forintos lakáshitelünk, amit jelen helyzetben szinte kilátástalan kifizetnem. Zsombor szobáját elkezdtem felújítani, mert nedves. Ez félbemaradt, hiszen a gyermekem mellett vagyok éjjel-nappal. Intéznem kellene a szokásos formaságokat is. Gyermekápolási táppénzen vagyok összesen 28 napig, de mindenképpen a teljes kezelési időszakban a fiam mellett leszek! Így az én keresetem közel fele kiesik a költségvetésünkből, mert a méltányossági táppénz a jövedelem 50-60%-a.

Ahhoz kérek segítséget, hogy Zsombor szobáját fel tudjam újíttatni, mivel a jelenlegi helyzetben ezt én saját kezűleg és önerőből nem tudom megcsinálni. Fontos elvégezni a tisztító festést a teljes lakásban, hiszen Zsombor számára ki kell alakítanunk a „steril szobát” és biztosítani az előírt higiénés feltételeket.

Kérek mindenkit, akinek van rá lehetősége, segítsen nekünk, melyet előre is köszönünk.

Frissítés: 2020.09.26.-én megkezdődik Zsombor csontvelő-transzplantációja, egy lengyel fiatal férfi lesz a donorja, akinek nagyon hálásak vagyunk.